Menü
Fiókom
 
  • Regisztráció
  • Fiókom
KOSÁR
Szállítási díj Ingyenes
Nincsnenek tételek a kosárban.

Ugrás a nyertesek listájához

A Budapest Parkkal jó pár éve tart a kapcsolatunk, és talán azért olyan otthonos a számunkra, mert ugyanazt érezzük és tapasztaljuk náluk, mint amire mi is törekszünk. Imádják, amit csinálnak, és ahogy mi látjuk, mindent lendülettel, szeretettel, mindig új ötletekkel és rengeteg látogatójuk örömére tesznek.

Nagy megtiszteltetés ért bennünket, mert az április végén induló, idei szezonban mi lehetünk a névadói az egyik skybox-uknak, ami egyedi helyszínként egy-egy koncertélményt még különlegesebbé tehet. És ennek persze akkor lesz számunkra igazi értéke, ha megoszthatjuk a vásárlóinkkal; másképp nem is lehetne.


Nyerjen páros jegyet vásárlásával!

Egy-egy hét koncertjeinek sorsolására a kettővel korábbi hét vásárlásain keresztül lehet majd jelentkezni. A szeptember végéig tartó, teljes idényben páros jegyeket nyerhetnek a skybox-ba és a küzdőtérre is.

Augusztus 14. 11 óra és augusztus 21. 11 óra között leadott rendelésével akár Ön lehet az egyik szerencsés, aki 4S Street vagy Kowalsky meg a Vega páros koncertjegyet nyerhet a hangulatos GAL Skyboxba.

A következő hét a Budapest Parkban ismét az élőzenéről szól majd: először ad itt önálló koncertet az erdélyi székhelyű 4S Street, ami szövegcentrikus dalaival, pop-rockzenei hangszerelésével és Bagossy László produceri munkájával évről-évre jelentősebb sikereket ér el itthon is. Előzenekarként a Lóci Játszik alapozza meg az estét, akik a „Nem táncolsz jobban, mint én” című kislemezük óta rendszeresen szállítják a rájuk jellemző egyedi, jó hangulatú, koncertezésre született számaikat. Garantáltan nagy táncverseny várható!

A hét második felében az időről-időre átalakuló, de több mint 20 éve aktív Kowalsky meg a Vega lép színpadra, akik a kezdeti rockzenei hangzásukat egyre inkább popzenei elemekre cserélték, ezzel megsokszorozva népszerűségüket: a mostani koncerten is jól ismert rádióslágerek és nagy közös éneklések várhatóak!

Ha Ön is páratlan koncertélményekkel gazdagodna, és éppen a következő 7 napban vásárol nálunk, ne felejtse el bejelölni, melyik koncert sorsolásán venne részt. Újabb 10 +8 páros jegy tehát a GAL Skyboxba; kívánunk szerencsét és a nyerteseknek önfeledt kikapcsolódást!

A sorsolásra való jelentkezés módja

A webshopon történő vásárlás folyamán, egy kosárba helyezett termék után, a kosár oldalon lentebb görgetve találja majd a "Budapest park páros jegy" ajándékterméket.

A jegyen látható legördülő menüből tudja kiválasztani, hogy az adott hét koncertjei közül melyik sorsolásán kíván részt venni, majd az "Ezt kérem" gombra kattintva, adja hozzá azt a rendeléséhez. (A jegy technikai okokból látható 1 forintos ára a rendelés során levonásra kerül!)

A vásárlása végén a kötelező mezők adatainak kitöltésével, az Általános Szerződési Feltételek, Adatvédelmi szabályzat és a Játékszabályzat elfogadásával, majd rendelésének elküldésével és kifizetésévelel tudja véglegesíteni a sorsolásra való jelentkezését.

 


A nyerteseket minden sorsolási kör lezárása után, csütörtökönként hirdetjük ki ezen oldal alján, illetve értesítjük őket a vásárláskor használt email címükön. Ha a nyereményükért nem jelentkeznek 2 munkanapon belül, akkor a jegyek a pótnyertesekre szállnak, akiket szintén a csütörtöki időpontban, előre sorsolunk ki.

Skybox-belépő esetén a páros jegyet a Budapest Park küldi ki a vásárláskor megadott elérhetőségre, míg küzdőtéri jegyek esetén a GAL küldi ki a nyereményt a játékos e-mail címére. A nyertesek névsorához kattintson az alábbi sorokra:

A nyereményjáték 1. hetének nyertesei (04.10-17.)
  1. Bácsi Fruzsina
  2. Bajári Beatrix
  3. Balás Nikolett
  4. Bea Jázmin
  5. Bérdiné Haulits Diána
  6. Bicskei Balázs
  7. Buják Csenge
  8. Csik Boglárka
  9. Divinyi Nikolett
  10. Dominus Péter
  11. Dornyi Veronika
  12. Fábry Gergely
  13. Farkas Albert
  14. Fazekas Pálma
  15. Fehér Mónika Alexandra
  16. Feil Beáta
  17. Földvári-Nagy Szilvia
  18. Fülöp Márta
  19. Gál Andrea
  20. Halasi Márton
  21. Handtuch Nikolett
  22. Hován Blanka
  23. Hudák Szilvia
  24. Iskiné Csizmadia Eszter
  25. Jakoda Benedek
  26. Karsai Gergő
  27. Karsay Csanád
  28. Keller-Biacs Barbara
  29. Kis Noemi
  30. Kismárton Ágnes
  31. Klein Dóra
  32. Klucsik Rozalia
  33. Kókai Lejla
  34. Kónya Katalin
  35. Kovács Bálint
  36. Kovács Ildikó
  37. Kövesdi János
  38. Molnár Gábor
  39. Németh Ádám
  40. Orsolya Mahner
  41. Pál Attila
  42. Panker Ágnes
  43. Piller Zoltánné
  44. Salat Kincső
  45. Sass Gábor
  46. Szabó Barbara
  47. Szatmári Enikő
  48. Szebegyinszki-Timár Anna
  49. Takács Tibor
  50. Tamás Krisztina
  51. Tatai-Szittár Katalin
  52. Tóth Árpádné
  53. Tóth Kristóf
  54. Toth Mercedesz
  55. Trapp Máté
  56. Turjan Ildikó
  57. Vakliné Simon Éva
  58. Vargáné Tábik Bernadett
  59. Vrabecz Árpád
A nyereményjáték 2. hetének nyertesei (04.17-24.)
  1. Básthy Mária
  2. Belák Magdolna
  3. Bódi Nikolett
  4. Czira Bálint Róbert
  5. Csepregi Lilla
  6. Holocsi Barbara
  7. Ildikó Banga
  8. Kálóczy Szebasztián
  9. Komjáthy Alíz
  10. Láda Zsófia
  11. Magosi Bettina
  12. Meláth Zoltán
  13. Mészáros Máté
  14. Péter Zoltán
  15. Surányi Balázs
  16. Szalontai Nóra
  17. Toth Erika
  18. Winkler Nóra
  19. Zám Balázs
A nyereményjáték 3. hetének nyertesei (04.24-05.01.)
  1. Bartos Katalin
  2. Czédulás Ádám
  3. Dudásné Tóth Ágnes
  4. Erdélyi Lajos
  5. Fekete-Győr Ákos
  6. Frank Izabella
  7. Gerber Nikolett
  8. Gyöngy Boglárka Anna
  9. Kalina Pál
  10. Kovács Dániel
  11. Lengyel Beatrix
  12. Olah Krisztina
  13. Oreskó Viktória
  14. Oszlovics Ádám
  15. Racskó Mária
  16. Smalkovics Krisztián
  17. Szilágyi Zsombor
  18. Tamáska Tamás
  19. Tapsonyi Tünde
  20. Török Éva dr.
A nyereményjáték 4. hetének nyertesei (05.01-08.)
  1. Ambrus Norbert
  2. Bencze Ádám
  3. Boros-Oláh Mónika
  4. Csontos Mónika
  5. Ducsai Judit
  6. Hegyaljai Nikoletta
  7. Hevesi Adrienn
  8. Kanyó Ildikó
  9. Kapocsi Vivien
  10. Keresztessy Réka
  11. Kis-Marsi Melinda Zsanett
  12. Kolovics-Gulyás andrea
  13. Kovács Noémi
  14. László Kozák
  15. Matusz Anita
  16. Rézné Zádori Zita
  17. Süli-Csontosné Bálint Blanka
  18. Tállai-Molnár Veronika
  19. Török Flóra
  20. Wirth Andor dr.
A nyereményjáték 5. hetének nyertesei (05.08-15.)
  1. Ágota László
  2. Altorjayné dr. Bulyáki Zsuzsanna dr.
  3. Antal-Schnell Ágnes
  4. Bakondi Piroska
  5. Bártfai Zsuzsanna
  6. Bártfai Zsuzsanna
  7. Batuska Bernadett
  8. Farkas-Németh Tifani
  9. Finszter Nóra
  10. Gulyás Aranka
  11. Herczegné Ghyczy Zsuzsanna
  12. Komjáti-Kosina Anett
  13. Korim Ildikó
  14. Kovacs Nora
  15. Mihalik Ilona
  16. Nagyné Fábián Andrea
  17. Orsolya Odze
  18. Pék Katalin
  19. Péli Dóra
  20. Sebestyén Ágnes
  21. Simonyi-Besze Csilla
  22. Sinka Andrea
  23. Szabó-Hrabovszki Szabina
  24. Szegi Orsolya
  25. Szendrei Brigitta
  26. Szimicsku-Földi Eszter
  27. Tábori Dóra
  28. Timea Mach
  29. Vrancsik Viktória
  30. Winkler Nóra
A nyereményjáték 6. hetének nyertesei (05.15-22.)
  1. Bágyi Blanka
  2. Balás Nikolett
  3. Busa Zoltán
  4. Dobozi Szabolcs
  5. Domjánné Tímea
  6. Fábry Gergely dr.
  7. Fischer Martin
  8. Gálné Baksa Anna
  9. Gálné Tyukodi Zsuzsanna
  10. Györe Gábor
  11. Nagy-Harmati Mariann dr.
  12. Hajduné Mariann
  13. Hégli Ferenc
  14. Herczegh Ildikó
  15. Juhász Erika dr.
  16. Ködmenecz Katalin
  17. Kurtisz Tanaszisz
  18. Lakatos Éva dr.
  19. Liszi Brigitta
  20. Mesterné Kurovics Emese
  21. Mészáros Ágnes
  22. Mészáros Ágnes
  23. Mészáros Nella Fanny
  24. Mojzsis Dàniel
  25. Novák Violetta
  26. Pekárné Boronkay Takáts Réka
  27. Szabó Krisztián
  28. Tatai-Szittár Katalin
  29. Varga Nóra
  30. Werner Zsuzsanna
A nyereményjáték 7. hetének nyertesei (05.22-29.)
  1. Aradszki Nóra
  2. Bolyog Beata
  3. Dosztály Andrea
  4. Farkas Eszter
  5. Feczkó Ágnes Zsófia
  6. Fekete Viktor
  7. Gergely Annamária
  8. Gillich Erika
  9. Hajas Józsefné
  10. Hőnich Adrienn
  11. Keller Anikó dr.
  12. Klemenczné Nagy Veronika
  13. Komondi Edit
  14. Petróczy Balázs
  15. Pölöskei Zsolt
  16. Rigó László
  17. Szurdoki-Horváth Lili
  18. Tömöri László
  19. Vassné Seres Ágnes
  20. Vincze Anikó
A nyereményjáték 8. hetének nyertesei (05.29-06.05.)
  1. Andó János
  2. Bakai Henriett
  3. Bánkuti Henrietta
  4. Csernetics Tünde
  5. Damu Róbert
  6. Gábor Fazekas
  7. Hegedűs Anett
  8. Hegedűs Annamária
  9. Kun Eszter
  10. Lóczi Kinga
  11. Lukács Csaba
  12. Mikus Gábor
  13. Nyerges Gábor
  14. Pozsár Zita
  15. Sulyok István Ádám
  16. Szekrényesi Mónika
  17. Szepesi Bálint
  18. Tömöri László
  19. Uhrin Tamás
  20. Virág Zsuzsanna
A nyereményjáték 9. hetének nyertesei (06.05-06.12.)
  1. Bárány Szabolcs
  2. Belák Magdolna
  3. Bicskei Balázs
  4. Blaskó Bálint
  5. Csapó Nikoletta
  6. Csepregi Alexander Krisztián
  7. Deák Hajnalka
  8. Demeter Viktor
  9. Dolgos Miklos
  10. Fábry Gergely dr.
  11. Fodor Brigi
  12. Gombár Gábor
  13. György Ivett
  14. Herschman Ádám
  15. Horváth Virág
  16. Juszt András
  17. Kardos Renáta
  18. Kovács Ilona
  19. Kovács-Juhász Judit
  20. Lazur Zsuzsa
  21. Rafael Dóra
  22. Simon-Holló Márta
  23. Székely Mónika
  24. Szelei Tamás
  25. Szendrei Etelka
  26. Török István Máté
  27. Varga Tímea
  28. Vasi-Gátas Anna
  29. Zsámba István
  30. Zsigmond Edit
A nyereményjáték 10. hetének nyertesei (06.12-06.19.)
  1. Csiha Csilla
  2. Darányi Brigitta
  3. Felkai Zsuzsa
  4. Fodor-Baricz Annamária
  5. Fülöp Csaba
  6. Gábor Katalin
  7. Halász László
  8. Kókainé Sas Andrea
  9. Nagy Tünde
  10. Nagyné Kökényesdi Andrea
  11. Petre Zsuzsanna
  12. Rékásiné dr Farkas Andrea
  13. Reményi Zsuzsanna
  14. Renáta Kiss
  15. Resz György
  16. Sörösi Mónika
  17. Szehr Rita
  18. Tapsonyi Tünde
  19. Tobai László
  20. Vincze Marina
A nyereményjáték 11. hetének nyertesei (06.19-06.26.)
  1. Balla Tamara
  2. Bihari Tamás
  3. Bodáné Németh Valéria Réka
  4. Braun Erzsébet
  5. Deák Ferenc
  6. Endresz Gabriella
  7. Eőry Zsombor Gyula
  8. Fülepi Henrietta
  9. Gereczné Rudnai Éva
  10. Kiss Péter Bégé Design
  11. Percsi Annamária
  12. Sipőcz Jázmin
  13. Szabó Eszter
  14. Szabó László
  15. Székely Zsuzsa
  16. Szemere Tünde
  17. Szilvási Zsuzsa
  18. Tarjányi Imre
  19. Varga Szonja
  20. Vizhányó Ferenc
A nyereményjáték 12. hetének nyertesei (06.26-07.03.)
  1. Bónis-Orosz Anita
  2. Bráz Patrik Zsolt
  3. Csőri Ágnes
  4. Devecser Istvànnè
  5. Dóka Fruzsina
  6. Farkas Éva
  7. Fodor Hekler Melinda
  8. Ganyicz Katalin
  9. Gorzó Kinga
  10. Hadnagy Réka dr.
  11. Havadtői Ildikó
  12. Hidvégi-Osztos Melinda
  13. Koos Judit
  14. Mohácsik Viktória
  15. Németh Eszter
  16. Oszterman Dorottya
  17. Romhányi Dénes
  18. Schalkház Klára
  19. Szabó Virág
  20. Szalay Zsófia Anna
  21. Szalóczi Szabina
  22. Szelecsényi László
  23. Szokoli-Szőr Anikó
  24. Tánczosné Takács Márta
  25. Tömöri László
  26. Tömöri László
  27. Üveges Krisztina
  28. Vámosi Bence
  29. Varga Csilla
  30. Vasas Erika
A nyereményjáték 13. hetének nyertesei (07.03-07.10.)
  1. Bajári Beatrix
  2. Csorba Gabriella
  3. Dobos Fanni
  4. Faragó-Nagy Katalin
  5. Farkas Norbert
  6. Ferenczi Gergelyné Kádár Melinda
  7. Huszti Dóra
  8. Kákonyi Csaba
  9. Kovács Richárd
  10. Lakatos Tamás
  11. Milánkovich Márk
  12. Molnár Ferencné
  13. Péter Holcsik dr.
  14. Polgár Szilvia
  15. Rupert Anikó
  16. Stricki Vera
  17. Szikszai Ágnes
  18. Tóthné Hajdú Anikó
  19. Vincze Vilmos
A nyereményjáték 14. hetének nyertesei (07.10-07.17.)
  1. Bakai Henriett
  2. Berkesi Gábor
  3. Csaplár Ildikó
  4. Csendes Georgina
  5. Erdélyi Lajos
  6. Farkas Csaba
  7. Gelencsér Istvánné
  8. Göcsei László
  9. Harta Renáta
  10. Holocsi Barbara
  11. Kanizsárné Vaskó Nikolett
  12. Kis Tibor
  13. Nyilka Zsófia
  14. Radányi Gábor
  15. Rakonczai-Tóth Mónika Viktória
  16. Rossu Katalin
  17. Ruha Jánosné dr.
  18. Sáfár Anikó
  19. Tóth Veronika
  20. Varga Mihály
A nyereményjáték 15. hetének nyertesei (07.17-07.24.)
  1. Bóta Mónika
  2. Brigi Balázs
  3. Csiki Gergely
  4. Csókáné Kalmár Ágnes
  5. Csörgő Krisztián
  6. Durucz Mónika
  7. Egyed Kitti dr.
  8. Fodor Mónika
  9. Gombos Judit
  10. Gräfl János
  11. Kolajné Németh Éva
  12. Kovács-Horváth Andrea
  13. Lágyi-Csiszár Erika
  14. Molnár Ágnes
  15. Molnár Ferencné
  16. Molnár Norbert
  17. Mórádi Zsolt
  18. Petróczy Angéla
  19. Pintér Zsófia
  20. Rábai Ilona
  21. Rácz Róbert
  22. Racskó Mária
  23. Rékásiné Farkas Andrea dr.
  24. Seres Márta
  25. Székely Mónika
  26. Szilágyi Gyula
  27. Toldi Regina Tímea
  28. Varga Orsolya
  29. Vida Zsolt Attila
A nyereményjáték 16. hetének nyertesei (07.24-07.31.)
  1. Bacsa Brigi
  2. Emperger Nóra
  3. Enyingi Judit
  4. Franciskovics Andrea
  5. Gödön Zsuzsanna
  6. Gyurkó Tamás
  7. Karáné Köblő Viktória
  8. Karsai Gergő
  9. Karsai Gergő
  10. Kátai Judit
  11. Kecskeméty Olivér
  12. Kiss Bogdán
  13. Koczka Tímea
  14. Koczka-Bozóki Lilla
  15. Lázár Anita
  16. Leiner Mónika
  17. Major Zsuzsanna
  18. Marlok Péterné
  19. Olsovszky Bianka
  20. Révész Benjamin
  21. Sápi Martina
  22. Szabó Zsolt
  23. Szeidel-Kiss Ildikó
  24. Tóth János Róbert
  25. Tóth Veronika
  26. Vácz Magdolna
  27. Vágott László
  28. Vajda Marianna
  29. Vass Ákos
  30. Vincze Marina
A nyereményjáték 17. hetének nyertesei (07.31-08.07.)
  1. Bago Petra
  2. Benkő Dóra
  3. Borovics Zsuzsa
  4. Burkus-Góczi Viktória
  5. Csanádi Márton
  6. Farkas Erika
  7. Gombár Andrea
  8. Gulácsy Márk
  9. Havasi Noémi
  10. Ita Balázs
  11. Képli Tamás
  12. Kiss Renáta
  13. Luzsa Annamária
  14. Nyilka Zsófia
  15. Opauszki Ilona
  16. Rossu Katalin
  17. Sárdi Kata
  18. Szabó Csilla
  19. Széll Zsolt
  20. Tóth Boglárka
A nyereményjáték 18. hetének nyertesei (08.14-08.21.)
  1. Czigány Norbert
  2. Drobilits Szandra
  3. Dudásné Tóth Ágnes
  4. Endrész Árpádné
  5. Herczegh Ildikó
  6. Holló Vivien
  7. Hornyák Bianka Rita
  8. Király Laura
  9. Kocsis Kíra
  10. Mosonyiné Sülyi Judit
  11. Nagy Szilvia
  12. Panker Ágnes
  13. Papp Zsófia
  14. Pongor Petra
  15. Pozsonyi Ferenc
  16. Rózsa Luca
  17. Szalóki Villő
  18. Szendrődi-Varga Ibolya
  19. Tábori Edina
  20. Varga Dóra


Köszönjük, ha ezekben a játékos hónapokban is megtisztel bennünket a bizalmával, és kívánunk önnek is szerencsét a Budapest Park x GAL sorsolásain!